Komolyan a bohócról (vélemény)

0
145

Tisztelt Szerkesztő úr!

Láttuk és sajnos megtapasztaltuk, hogy több héttel a Bajnai Gordon személye ellen irányuló támadás után sem történt semmi. A bűnüldöző szervek jelek szerint nem tették meg a szükséges lépéseket, a helyi Fidesz konkrétan Szabó Zsolt nem határolódott el ettől a cselekménytől. Már csak azért is el kellett volna határolódnia tőle, mert szerintem az engedély nélkül tüntető Fideszesekért politikailag mindenképpen ő a felelős, még akkor is, ha naivan nem firtatjuk, hogy a bohócról tudott-e.

Tisztában vagyok azzal, hogy ma egy politikai párt vezetőjének még akkor sem jár külön személyi védelem, ha régebben a Köztársaság miniszterelnöke volt ? ha jól tudom, csak egy évig jár a volt miniszterelnöknek ? és természetesnek tartom, hogy más vonatkozik egy hatalomban lévőre. Ugyanakkor felvetődik bennem az is, hogy mi történne akkor, ha a hírek szerint március 20-án kisvárosunkba látogató Bölcs Vezetőnket engedély nélküli tüntetők várnák és egy arcát eltakaró személy rohanna felé. A magán hadseregeként elhíresült Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei mit tennének ebben a helyzetben?

Most szándékosan túlzásba esek! Simán legéppuskázzák az ellentüntetőket és a támadót, esetleg előállítanák és munkatáborba szállítanák a le és felmenő rokonságukat is?

Természetesen tudom, hogy a TEK jogszerűen és szakszerűen dolgozik ? esetleg a szakszerűséggel van időnként gond, mert tudtommal volt rá példa, hogy a bűnöző helyett a szomszédjára törtek rá és próbálták őket előállítani ? de ezzel az abszurd helyzettel próbáltam meg érzékeltetni azt, hogy közben Bajnai Gordon megtámadásával kapcsolatos esetben nem történik semmi, nincs következmény?!

Ez egy következmény nélküli ország?

Lenyomták a torkunkon a magánnyugdíjpénztár államosítását, a földmutyit, a trafikmutyit és minden mást, és most le akarják nyomni azt is, hogy ha valaki egy politikai rendezvényen vesz részt, akkor törődjön bele, hogy esetleg a testi épsége is megsérülhet?

Ezeknek mindent szabad?

És most szembesülhettünk az igazi félelmükkel, OV járt villámlátogatáson Hatvanban, persze mind ezt titokban, sokan még a fideszesek is csak azon a napon tudták meg. Ugyan mitől félhetnek ennyire?

Csak nem kellemetlen már Szabónak is Viktátor?

Ne bohóckodjunk már kérem!