Most már elég! Büntetőfeljelentés a hatvani kerékpárút miatt.

A Hatvantól Boldog irányában épült kerékpárutat 2014. novemberében adták át. Az MSZP helyi szervezete és személy szerint én is folyamatosan nyomon követtem a kerékpárút állapotának romlását, amit több fotóval és videóval is dokumentáltunk és több alkalommal is jeleztük az illetékesek felé.

Tegnap elkezdődött a hibák elfedése.

Bár a legutóbbi testületi ülésen az hangzott el, hogy a munkálatokat szeptember 15-i határidővel befejezik, azonban abban az időpontban még meg sem kezdték azokat.

Ezért a tegnapi napon, 2015. szeptember 19-én  meghívtam ide Horváth Richárd és Laczkó Roland polgármester urakat, azonban ők sajnos nem vették a fáradtságot arra, hogy saját szemükkel győződjenek meg erről a gyalázatos állapotról.

Azért mondom azt, hogy a hibák elfedése történik, mert a jelenlegi ténykedéssel nem a problémát oldják meg, nem javítják, csak elfedik azt.

Felkérjük Horváth Richárd urat, Hatvan város polgármesterét, valamint Laczkó Roland urat, Boldog polgármesterét, hogy haladéktalanul állíttassák le ezt a tevékenységet! Kérjenek független szakértői véleményt az út állapotáról, járjanak utána, hogy miért ment tönkre alig egy év leforgása alatt az új kerékpárút! Több ok, probléma is felmerülhet. Például a tervezés során nem vették figyelembe azt, hogy hová, milyen adottságú területre akarják építeni a kerékpárutat, vagy a kivitelezés során vétettek hibákat és nem a terveknek, előírásoknak megfelelően készült el.

Van olyan része az útnak, ahol a tegnapi napon 77 cm mély repedést mértem. Az út szegélyén lerakott kövek több ponton süllyednek, van olyan szakasz, ahol a repedés és a süllyedés 3-4 cm-es szintkülönbséget okozott, ami már veszélyes is lehet a kerékpárral közlekedők számára.

Egy dolog biztos: kell, hogy legyen felelőse annak, ha egy többszáz millió forintos beruházás 10 hónap alatt ennyire tönkre tud menni!

Véleményünk szerint ezeket a hibákat nem lehet annyival elintézni, hogy a repedéseket szurokkal kiöntik. Ezzel látszólag megoldottnak tűnik a probléma, valójában pedig november után a kivitelező kezét széttárva mondhatja, hogy ?bocs, így jártatok, az egy év garanciális idő letelt?.

De mi lesz az úttal tavaszra? Hány újabb repedés fog keletkezni a már meglévők mellé?

Csupán a segítő szándék vezérel bennünket, az, hogy később ne származzon (további) hátránya Hatvannak és Boldognak ebből az ügyből. Ezért jogászaink már ebben az ügyben is fogalmazzák a büntető feljelentést, mert úgy gondoljuk, nem hogy leállítva nem lesz ez a ?munka?, de következménye sem lesz annak a helyzetnek és állapotnak, ami tavaszra ki fog alakulni.

MEGOSZTÁS
Előző cikkNem hittem Önnek!
Következő cikkBeharangozó 4.