Botka egy hét alatt három pert nyert

0
265

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje kedden a szegedma.hu portál ellen, két napra rá pedig az Origo és Ripost ellen is sajtó-helyreigazítási pert nyert a Fővárosi Törvényszéken, további egy eljárás folyamatban van.

Sőt, Botka azt is kilátásba helyezte, hogy miután hatalmas erőkkel indult meg ellene a “fideszes hazugsággyár”, minden esetben pert indít – írta meg a nepszava.hu

Tény: Botkáról az elmúlt hónapokban sorra születnek a lejárató szándékú cikkek és riportok az állami, illetve kormányzati médiában, aminek a hátterében az is állhat, hogy – mint például a Publicus Intézet legutóbbi kutatásából is kiderült – Botka kihívóként egyes mérések szerint már népszerűbb, mint Orbán Viktor.

Az Indexnek nyilatkozva a kormányfő-jelölt azt ajánlotta a “fideszes hazugsággyárnak”, hogy kutassák inkább Orbán Viktor vagyonnyilatkozatát, amelyben az szerepel, hogy a miniszterelnöknek 700 ezer forint a vagyona.

Forrás: Népszava