Vizsgálják a bűz összetételét, keresik a megoldást

0
2892

A mai napon hatvan fő részvételével civilek lepték el a Hunviron Kft. Lőrinci telepét.

Az érdeklődők megismerhették a lerakó működését, több kérdésre is választ kaptak, de talán a legfontosabb, hogy a cég partnernek tekinti a lakosságot, hiszen ígéretet tettek arra, hogy a hétvégi beszállításokat leállítják, bár annak bűzhatása nincs.

Sokkal okosabbak azért nem lettünk, mert volt ahol érezni lehetett olyan szagokat, amikről többeknek az a véleménye, hogy ez jön be Hatvanba.

Annak érdekében, hogy végre lezáruljon ez a vita, illetve azért, hogy kiderüljön, hol keletkezik a településeken érezhető bűz, a cég megrendelt egy olyan vizsgálatot, ami ezt pontosan meg fogja állapítani.

A telep vezetője várja a lakosság visszajelzéseit, hogy csökkenteni tudják a Nagygombost érintő szaghatást, és ennek érdekében védőfalat építenek, illetve a meglévőt is meg fogják magasítani a közeli jövőben.

Sajnálatos módon a lakosságot megkerülve, a térség polgármesterei és képviselői a meghívás ellenére nem jöttek el, amin azért nem csodálkozott senki.

A hatvani polgármester beelőzve, a tegnapi napon látogatott ki a telepre. Arra a telepre, ahova állítólag nem lehet bemenni.

Érdemes a teljes videót megtekinteni, hiszen az első részében a hatvani testületi ülésen elhangzottak hallhatók, a továbbiakban pedig a telep látogatása során készült felvételek nézhetők meg.

Az elmúlt nyolc évben nem történt előrelépés ebben az ügyben, sem Szabó, sem Horváth nem járt végére ennek az ügynek.

A cég részéről az elhangzott vádakat részben visszautasítják, részben pedig cáfolják is, amit bizonyítékokkal is alá tudnak támasztani.

Azt pedig nem értik, miért terjesztették felelős emberek, hogy fegyveres őrökkel védik a területet, és nem engednek be senkit. Mint elmondták, nekik fontos a lakosság visszajelzése, hiszen ezek alapján tudnak javítani a telep működésén, és a lakosság együttműködésével tudják a fellépő problémákat orvosolni.

Ezért kérik, hogy aki vállalja azt, hogy részt vesz a szaghatás vizsgálatában, és hajlandó a mérőberendezést üzemeltetni otthonában jelezze, mert szükséges, hogy egy széleskörű és mindenki számára egyértelmű vizsgálati eredmény szülessen.