Bőszen távozott Anett, Fodor volt a szoknyáján

0
513

Igazi túlélők a Liberálisok, úgy működnek, mint a vérszívók.

Csak míg a vérszívók a vérünket szívják Anett és Gábor, a pénzünket szeretnék.

De a Liberális párt napjai meg vannak számolva. Fodor Gábor alibivállalkozásaként megismert formáció már az országgyűlési választásokon is csak díszként csüngött az ellenzéki összefogáson – nyilván nem kockáztatták meg az önálló indulást, hiszen 1%-on sem mérték a pártot.

A párt nagy reménye Bősz Anett volt, aki az egyeztetések alapján az MSZP-P listáján indulhatott 2018 áprilisában. Befutó hely volt az övé, cserébe csak be kellett ülnie a Párbeszéd tagjai mellé ötödiknek, hogy felállhasson az önálló frakció. A két frakció szövetségben képzelte el a folytatást is, mely szövetség biztosítéka lehetne annak, hogy a Fidesz uralta parlamentben érvényesülhetnek a baloldali és zöld értékek, a progresszív gondolatok, és a magyarok érdekei.

Bősz úgy nyilatkozott, hogy számára nem tűnik eléggé liberálisnak a frakciószövetség. „Sem a politikai szándék, sem a technikai erőforrások nincsenek meg a liberális értékek képviseletére.”

Fodor Gábor mérhetetlen és szóra sem érdemes pártjáról mostanában mindenkinek van néhány szava, ami igazi mélységekbe repíti őket, ahonnan már nincs visszaút. Végleg lezárult a Liberálisok trükközésének folyamata, ám tervük nem sikerült, mert Mellár Tamás és a józan ész jóvoltából, van frakciója a Párbeszédnek.

A csótányok igazi túlélők, képesek egy atomtámadást is átvészelni, viszont ezt az aljas húzást nem hiszem, hogy túlélik Fodorék, mert itt nem csak arról van szó, hogy hátba támadták a szövetségeseiket, hanem elárulták azt a közösséget, akik az összefogást támogatták.

Mélypont ez a javából, ahonnan nincs menekvés, a saját maguk által létrehozott bűzös mocsárba fognak belefulladni.

A levegőt már kapkodják, lassan a nyakukig ér a trutyi, és azt gondolják, nem lesz, aki lötyögteti.

PEDIG DE!