Több mint bosszantó

0
655

Hónapok óta foglalkoztatja a hatvani lakosságot, a térségben érezhető bűz, ami sokak életét keseríti meg.

Horvát Richárd érdemben semmit nem ért el a bűz megszüntetésének érdekében, ezzel bizonyította tehetetlenségét.

A kihelyezett bűzcsapdák vizsgálatától sem várható megnyugtató eredmény, hiszen alkalmatlan lesz a pontos szag, és hely meghatározására, általánosságban tudhatjuk majd meg, milyen volt a levegő összetétele a városban.

Sajnálatos módon az igazi okokat a hatóságok nem akarják, vagy képtelenek feltárni, hiszen nem folytatnak átfogó vizsgálatot a szennyvízhálózat működtetése során fellépő problémákkal kapcsolatban, a működtető nem akarja kiadni az átemelő szivattyúk működéséről a dokumentumokat. Sokat lehetne belőle megtudni.

Nem vizsgálódnak megfelelően a hulladéklerakó telep körül sem, mert annak ellenére, hogy egy hónapon belül három tűzeset is volt, a hatóságok úgy gondolják, hogy ott minden rendben van. Pedig nincs!

A környezethasználati engedélyben foglaltaktól jelentős mennyiséggel túllépve tároltak az ellenőrzés során is látható bálázott hulladékot.

Szakemberek véleménye szerint, a telepen tárolt hulladék, elérte az éves kvótát, ami azt jelenti, hogy már szelektív hulladékot nem is lehetne beszállítani a telepre.

A tűzben 5000 tonna bálázott hulladék semmisült meg, de az elégett mennyiséggel nem csökkent az éves kvóta, csak a hely szabadult fel.

Kérdésemre nem érkezett válasz, miszerint mennyi válogatott hulladékot értékesítettek, és mennyi került megsemmisítőbe. Talán nem véletlenül.

Az jól látszik, hogy van, akinek mindent szabad, és vannak cégek, akinek azt is tiltani akarják, amire engedélyük van.

Mivel a polgármester és a hatóságok képtelenek megoldást találni, több javaslattal fordultam az Országos Környezetvédelmi Hatósághoz, amiben többek között kértem, hogy a Heves Megyei Hatóságot zárják ki a vizsgálatokból, de ezt valamiért nem teszik meg.

Úgy gondolom, hogy kimondható, nem csak Hatvanban bűzlik valami!