Anulu is bátrabb volt

0
641

A láthatatlan kezek királya Horváth Richárd nem olyan régen azt nyilatkozta, hogy a bűz kapcsán aláírásokat fog gyűjteni.

Miközben korábban tudta, vagy tudni vélte a bűz forrását, mára finomított mondókáján, hiszen most sem meri megnevezni a bűz okozóját, és lassan elkezdhet megint a láthatatlan kezekre mutogatni.

Persze volna egy nagyon egyszerű megoldás, minden lehetséges bűzforrás körül egy hathatós, kompromisszum nélküli vizsgálatot kellene elvégezni, de az már természetesnek mondható, hogy erre képtelen, próbálja hárítani a felelősséget a hatóságokra, és nem is olyan sokára a minisztériumokra fogja kenni saját tehetetlenségét.

Mivel sokan rájöttek arra, hogy több forrása is lehet a hatvani bűznek, már nem lehet egy céget hibáztatni, arra viszont Horváth egyenlőre gondolni sem mer, hogy mást is belekeverjen, mint azokat, akiket vélhetően politikai utasításra belekevertek.

Véleményem szerint a megrendelt bűzvizsgálat sem tudja bebizonyítani a bűz forrását, így ez csak pótcselekvés, és a lakosság figyelmének elterelése arról, hogy tulajdonképpen Anulu hadakozása is veszélyesebb volt attól, mint amit ő harcnak hív.

Nézze meg, Anulu harcát, az ellenséggel. Így harcol a polgármester is!

Ilyen az, amikor egy gyáva polgármester próbál kiállni a hatvani emberek érdekeiért, látszólag tesz valamit, csak az a gond vele, hogy egyrészt nem azt, és nem úgy ahogy kellene.

Nagy ívű tervei sorra bebuktak, Állami beavatkozás nélkül a sportcsarnok sem épülhetne meg, de veszélyben az Fc Hatvan pályán a lelátó építése is. Csak az Agóra és Szárazmalom projekten több százmilliót bukott a város, köszönhető ez annak a hozzáállásnak, ahogyan Horvát védi a város érdekeit.

Van, ahova számolatlanul szórja a pénzt, és ahova igazán kellene, oda szinte semmi nem jut.

Az Fc Hatvan pofátlan támogatása mellett, nem jut pénz azoknak az egyesületeknek, ahol Magyar, Európa és Világbajnok versenyzők sportolnak, pedig nem egy megyei osztályban játszó csapat fogja a város hírnevét öregbíteni.

Érthetetlen ez a hozzáállás és ez a pazarlás, bár tudom, nem a sajátját adja.

Talán abból kellene finanszíroznia az elhibázott döntések miatt okozott veszteségeket!