Környezetszennyezés, vagy technológiai hiba?

0
442

Miközben a Hatvant és térségét érintő bűz és környezetszennyezésért a legtöbben egy céget hibáztatnak, senki nem figyel oda, hogy valójában még kik azok, akik szennyezhetik környezetünket.

Így történhetett meg az is, hogy a hatóságok figyelmét minden más elkerüli, vizsgálataik során, érdekes módon máshol mindent rendben találtak.

A Heves Megyei Vízmű Zrt. hatvani szennyvíztisztító telepéről olyan összetételű víznek látszó folyadékot ürítenek ki -abba a Zagyva mellett húzódó árokba, ami távolabb a Zagyvába ömlik,- ami a kiömlő nyílás körül érdekes habzó anyagot képez.

Alig száz méterre a kiömlőnyílástól, a víz felszínén sötét massza található, amit vélhetően a kiömlő víz leülepedése okoz.

Persze ezt ez idáig senki nem vizsgálta, ezért bejelentést tettem a Heves Megyei Hatóságnál, az azonnali vizsgálat elrendelésének érdekében.

Bízom benne, hogy a vizsgálat, mindenki számára megnyugtató eredménnyel zárul, és a továbbiakban, ha környezetszennyezés történt, mindent meg fognak tenni annak megakadályozása érdekében.

Miután mintát vettem a kiömlő folyadékból, és a fekete masszából is, a bevizsgálása után természetesen közzé fogom tenni annak eredményét.

Ezek után azt gondolom, jogos a kérdés: biztos, hogy a Zagyva túloldalán érezhető fekáliaszagot, a hét kilométerre lévő telep okozza, és nem a nyolcszáz méterre lévő szennyvíztisztító? Biztos, hogy nem engednek olyan vegyi anyagokat a hatvani csatornahálózatba, amik ilyen tüneteket okozhatnak?

Rengeteg kérdés nyitott a hatvani bűz kapcsán, amire egyelőre a város vezetése nem keresi a válaszokat.