Virág elvtárs, Virág elvtárs…

A régebben fiatalok biztosan emlékeznek a Tanú című kórtörténeti filmre, ahol Pelikán elvtárs és Virág elvtárs története szövevényes sztoriban csúcsosodik ki.

Hasonló a helyzet ma is, hiszen napjainkban is vannak Pelikánok, Virág elvtársak így könnyen ültethető át a történet a mai korba.

Amikor Pelikán a bíróságon teljesen összezavarodik, felháborodásában elfelejti a betanult szöveget, a bíró legnagyobb megdöbbenésére nem tesz terhelő vallomást, összeszólalkozik viszont avval, akit a szembesítéskor nyilas pribéknek nevez.

Erre a vádlott, szemrebbenés nélkül módosítja vallomását, s Pelikánt is kémnek nevezi. Pelikán ezért újra rács mögé kerül, immár mint halálraítélt.

Mire viszont eljön a kivégzés napja, hirtelen változás áll be a politikában, és sem a hóhér, sem a helyettese, sem annak a helyettese nem jelenik meg a bitófánál, hiába vár rá a smasszer és Pelikán.

Együtt, kiáltozva hívogatják a börtönudvaron az állami ítélet-végrehajtót: „– Doktor Kotász! Doktor Kotász!” Ezzel felriasztják álmából a börtönigazgatót, aki pizsamában lejön, belenéz az irataiba, és közli a jó hírt:

„– Hát gratulálok, magát rehabilitálni fogják.”

Mire az együgyű Pelikán:

„– Inkább tessék akasztani!”,

majd a smasszer legnagyobb dühében támad Pelikánra –

„A gombócot is megzabálta, a bort is megitta, ki se végzik, dohányt is kap… Egy brancs maguk, ne is tagadja!” – szabadon engedik.

Pár év múlva a tömött pesti villamoson Pelikán újra találkozik az azóta senkivé zsugorodott, mellőzött, rosszkedvű Virág elvtárssal, aki rezignáltan kijelenti:

„Nem baj… Nem baj, visszasírnak még maguk engem!”

Mire Pelikán válasza csak ennyi volt:

„Hát, erre azér’ nem mernék megesküdni.”

Igaza volt Virág elvtársnak!

“Menet közben kell az önbizalmat megszerezni!”