Baráti levél 3. – Micimackó

Mint ahogyan azt már megírtam, egy kedves barátomat, aki ugyan közel 10 éve elköltözött Hatvanból, de jól ismeri a jelen kor valóságát kértem meg arra, hogy saját szemszögéből értékelje az Önkormányzati választásokat. Az ő eszmefuttatásait teszem változtatás nélkül közzé.

Ki nyert, ki veszített (valójában)?

Az előzetes várakozások ellenében – legalábbis hat hónappal korábban még nem gondoltam volna ezt-hogy Hatvan Városnak régi-új Polgármestere lett. Azért is volt meglepetés számomra, mert sem emberként, sem politikusként nem tartom erre a feladatra alkalmasnak.

Nem akarom megbántani, de az ő jellemzésére csak Alan Alexander Milne angol írót tudnám idézni,  illetve azt, ahogyan ő írt Micimackóról. Konkrétan, tehát egy „csekélyértelmű medvebocsnak” tartom.

Se többnek, se kevesebbnek!

Ennek ellenére a szorosan körülötte lévők gardírozásának köszönhetően még szép politikai pályát futhat be. Itt kell megjegyeznem, hogy ezek az emberek rövidtávon be fogják nyújtani -benyújtották- a számlát, mert nem érdek nélkül teszik azt, amit tesznek. Sokak szerint már régen kicsúszott a keze közül úgy a „politikai, mint a közigazgatási” vezetés. Mindkettő területnek meg van a saját vezetője, aki természetesen nem ő!

Mégis miért jósolok neki ígéretes politikai pályafutást?

Most, hogy politikai mentorai jó érzékkel megválasztották a helyi KDNP elnökének innen már csak egy ugrás egy megyei vezetői szerep, vagy akár egy országos alelnöki poszt.

Miért reális ez?

A KDNP nem dúskál polgármesterekben, különösen nem olyanokban, mint a mi Micimackónk, aki ilyen fölényes győzelmet aratott. Fiatal is, – legalábbis Harrach Péterhez és Latorcai Jánoshoz képest-, tehát, övé a jövő. Talán, ha még a technikai sportoktól, is eltávolodna és Semjén Zsolttal – Hatvan Város díszpolgárával, aki egyben a KDNP elnöke is – kezdene el vadászgatni, akkor még nagyobb lenne az esélye egy fényes politikai pályafutáshoz, de vadászat terén Szabót nehéz lesz űberelnie.

Tudom, hogy jelen pillanatban nagyon vadnak tűnik az ötlet, de ha sikerül megyei, illetve országos pozíciót elfoglalnia a KDNP-n belül, akár lehetne a következő országgyűlési választáson a FIDESZ-KDNP jelöltje is.

Tény, hogy az elmúlt időszakban nagyon sokat változtattak rajta mentorai, hiszen megtanult önállóan papír nélkül beszélni, csiszolták angol tudását és tudatos, sportos életmódjának köszönhetően egy dinamikus, tettre kész ember benyomását kelti azokban, akik nem ismerik.  Viszont Milne alapigazságáról ne feledkezzünk meg…  Azért ez csak külsőség.

Mindenképpen mellette szól, hogy változásra kész és képes, hiszen egy MSZP-s családból Jobbikos kötődéssel lett FIDESZ-es, most pedig KDNP-s. Nem lepődnék meg, hogyha kiderülne róla, hogy az óvodában napraforgó volt a jele.

Ezek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy az Önkormányzati választásnak egy nyertese biztos van Hatvanban:

Horváth Richárd (Micimackó).