Kockáztatni kényszerül a Fidesz?

A nagyobb városokban sikerrel vették az akadályokat az összefogás jelöltjei, a kisebb városokban pedig van, ahol egy párt jelöltje sem jutott be a testületbe.

Hatvanban az ellenzéki összefogás rosszul taktikázott, így esélye sem volt Horvát Richárd és Szabó Zsolt csapatával szemben.

Többen a csúfos bukás okát, a Jobbikkal való összefonódásban látják, ami nem véletlen, hiszen Hatvanban az MSZP – DK tengelyt irányította, míg Kiskörén a Fidesszel szövetkezett a Jobbik.

A 2022-es parlamenti választás közeledtével viszont kétséges, hogy ilyen arányú összefogás legyen a 3. számú választókerületben, hiszen az egyetlen esélyesnek tűnő Sneider személye már nem csak a baloldalon, hanem a jobboldalon is sok vitát kavar.

Érdekes lesz, hiszen mások lesznek a szabályok, sokkal több egyezkedésre lesz szükség.

Hatvanban a Fidesz láthatóan kommunikációs zavarba került, egyszerre kellene választói harci kedvét fenntartani, és az elbukott önkormányzati választás után tovább gyengíteni Horváth Richárd befolyását, és érdekérvényesítő képességét.

Szabó Zsolt, a mindenki által csak “pancserpuccsnak” nevezett Horváth akció óta következetesen alkalmatlannak tartja Horváth Richárdot a város vezetésére, de a választók nem így gondolták, Szabót és csapatát büntetve, fölényes szavazati különbséggel Horváthnak adtak bizalmat.

Természetesen ez mára már látszik a Fidesz és Szabó kommunikációján is, hiszen a választási vereség óta enyhülni látszik a két fél közötti ellentét, amire inkább Szabónak van szüksége, mint Horváthnak.

Azt semmiképpen sem gondolhatjuk, hogy a Fidesz népszerűsége gyengült volna 2019 nyarán, csupán arról lehet szó, hogy Szabó ámokfutását elégelték meg a választók, és tartva attól, hogy az általa támogatott jelöltek is ezt folytatják, inkább a kisebbik rosszra adták a voksukat.

Szabó Zsolt egyik problémája, hogy kezd unalmassá válni, és 12 év után még inkább az lesz. Ráadásul a 2015-ös “pancserpuccs” óta nem sikerült olyan új üzenettel fordulni a választóihoz, ami reményt adhatna neki a 2022 évi választásokon való jó szereplésre.

A zavart jól mutatja, hogy a Szabó az egyik nap alkalmatlannak tartja Horváth Richárdot, a másik nap meg együtt parádézik vele. Ellentmondásos üzenetek látnak napvilágot a Fidesz irányából sok témában, láthatóan egyelőre nem tudják eldönteni, hogy milyen kommunikációs stratégiával reagáljanak az új helyzetre. Partnerek vagy ellenségek lesznek-e a jövőben, hiszen Horváth és csapata erős pozíciókat szerzett meg a KDNP megyei irányításban.

Az elbizonytalanodott helyzetben elképesztő szintre süllyedt a kommunikációs csata, a névtelen szórólapok, telefonos zaklatás, hamis vádak arzenálját vetették be, aminek nem lett érzékelhető eredménye.

Kétélű fegyvernek bizonyult a Heves Megyei Önkormányzat Hatvan ellen irányuló pénzügyi szorongatása is, hiszen Horváth szerint, több pályázati forráshoz juthatott volna az önkormányzat, ha Szabó bosszúja nem éri el Hatvant.

Az, hogy a jövőben is háttérbe fogják-e szorítani Hatvant igen csak elképzelhetetlen, hiszen Horváth ügyesen taktikázott, és még az is elképzelhető, hogy sokkal nagyobb szerepet fog kapni a kormánypártoktól, mint eddig kapott.

Egyelőre a kölcsönös óvatosság látszik az első hónapok után abban, hogy Szabó és Horváth egymásra mutogasson. Vélhetően Szabó a Megyei közgyűlésben próbálja pozícióját erősíteni, amiben nagy segítsége lehet a herédi bukott polgármester , és Tóth Csaba a Megyei Közgyűlés alelnöke.

A fentiek tükrében az látszik valószínűnek, hogy Szabónak volt igaza abban, amit korábban Horváth képességeiről állított, annak ellenére, hogy Horváth jelenleg egy erős KDNP-s pozíciót tudott megkaparintani.

Ez viszont azt is jelenti, hogy az egyesület mögé bújva, átverte a választóit, hiszen jelen állás szerint a hatvani testület összetétele úgy alakult, hogy a 11 tagból 10 a Fidesz és KDNP tagja és

nem civil.

Az a maradék egy pedig szót sem érdemel.