Van itt ez a járvány

A járvánnyal kapcsolatban igazi, kézzelfogható intézkedéseket kellene a polgármesternek bevezetni.

Az alábbiakról beszélt.

“A járvány miatt alapvetően változott meg a hétköznapi élet, de óriási hatással van mindez a város gazdasági életére is. A kormány két elvonást jelentett be nemrégiben: a gépjárműadót és a parkolási bevételeket elviszik az önkormányzatokból. Horváth Richárd polgármester elmondta: ez összesen 95 millió forintot jelent Hatvanban. Ugyanakkor a költségvetés elfogadását követően jelentették be azt is, hogy növelik a szolidaritási adót, ami újabb 80 millió forintos kiesést jelent a településnek. Ez így már 175 millió forinttal kevesebb, mint amivel erre az évre terveztek.

A városvezető, a Hatvan TV Kommentár című műsorában kitért rá: a legnagyobb változás azonban az iparűzési adó kapcsán érintheti a várost, hiszen a járványnak nagyon súlyos gazdasági hatásai vannak világszerte. Hatvanban, az elsődleges becslések szerint akár 25 százalékos csökkenés is lehet ezen a téren, ami így 1,1 milliárd forintot jelent. Így a járvány miatt előreláthatólag 1,3 milliárd forintos kieséssel lehet számolni Hatvanban.”

Mindenki számára világos kell, hogy legyen, ezt a megszorítást csak akkor éli túl Hatvan, ha a polgármester el kezd spórolni.

Spórolni! Talán azt is lehetne mondani, hogy elkezdhetné a felelős városvezetés gyakorlását, és a hatvani adófizetők által befizetett pénzt nem saját reklámozására, hanem valós védekezésre költené.

Szinte minden kisebb településen már kiosztották a maszkokat, Hatvanban ezt is saját reklámozásukra használják fel.

Aki egy picit is jártas a költségvetésben és tud olvasni a sorok között, ez az 1,3 milliárd sokkal több, ha figyelembe vesszük azt a hiányt, amivel ez az év is elindult.

És most a felvett hitelek okozta lehetséges fizetési nehézségekről ne beszéljünk.

A spórolás jegyében felül kellene vizsgálni azokat a kifizetéseket, melyek a jelen gazdasági helyzetben szükségtelenek.

Első körben azokat a támogatásokat kellene megkurtítani, amire jelen helyzetben nincs szükség a tiltások miatt. Az itt felszabadult pénzt a szociális ellátásban kellene felhasználni.

Második lehetne, ha saját magukon szorítanának egy picit, mondjuk a képviselőnként megszavazott 4+4 millió forintot át lehetne csoportosítani a védekezésre.

Tudom nem elég, de ha ezt felszorozzuk a nyolc képviselővel, már 64 millió forint plusz mehetne a védekezési alapba.

Nincs szüksége a Média Hatvan Kft.-nek sem a több százmilliós támogatásra, hiszen a rendezvények elmaradnak, az önreklámra meg költsön mindenki saját pénzén! Itt 200 millió forintot biztosan lehetne spórolni, csak akarat lenne rá!

A vészhelyzet fennállásáig minden képviselő tiszteletdíjának a kifizetését megvonnám, hiszen ha nem megélhetési politikusok, akkor nem okozhat nekik gondot.

Tudom, hogy ez egyes képviselők körében nem lehet népszerű, hiszen vannak olyanok, aki a több százezres nyugdíj mellett olyan görcsösen ragaszkodnak hozzá, mint ha az életük múlna rajta.

A polgármester fizetését a minimumra csökkenteném, viszont ha van benne egy pici becsület, lemondana az egészről, a védekezés javára.

Ez havonta járulékokkal együtt több millió forintot jelenthetne, plusz forrásként.

A képviselők egyébként lemondhatnak a tiszteletdíjról, testületi döntés nélkül is átutalhatják az összeget a védekezési alapba.

A vezetők plusz juttatásait is meg lehetne vonni, hiszen nekik még így is garantált jövedelmük lenne, igaz csak annyi, amit a jogszabályok engednek.

Lássuk van-e tisztességes, valóban a hatvani emberekért dolgozó képviselő és polgármester!

Mert ugye amikor “harminc darab többször használható szájmaszkot adományoz reklámcéllal Smidné Vereb Julianna önkormányzati képviselő a Grassalkovich utcában”, nem azt mutatja, hogy mindenkit képviselnek.

Itt lenne az ideje a valós képviseletnek, és a kézzelfogható segítségnek!

Mindenki számára!