Ki lesz az igazi jelölt?

Az ellenzék Heves Megyében is több jelöltet indít az előválasztáson.

Korózs Lajos mellett egy “friss hús”, Lőcsei Lajos is megméretteti magát, ha csak ebben a körzetben is a Székesfehérvárihoz hasonló visszaléptetés nem történik az ismertebb, Korózs Lajos javára.

Talán nem szegte kedvét Varga Ferencnek, hogy a most választott pártjának elnöke arra sem volt képes, hogy a kellő számú aláírást összegyűjtse, ami a miniszterelnöki jelöltséghez szükséges lett volna.

Így kimondható, hogy Pálinkás már elbukott, kérdés, hogy ez mennyire befolyásolja majd Varga esélyeit.

Bizonyára sokan várják az eredményt, és nem csak a jelöltekre gondolok.

A választókerületben nehéz dolga lesz az előválasztás nyertesének, hiszen amíg az eddig meg nem nevezett Fidesz jelölttel szemben igen csak ki kell lépnie abból a komfortzónából, amihez hozzászokott.

Egy biztos, a Gyurcsányozás elkezdődött, hiszen a közösségi média már televan a Fideszes aláírásokkal. Sajnálatos, hogy olyan emberek is a kezdeményezés mellé állnak, akik korábban erősen az ellenzékhez kötődtek, de mint tudjuk, vannak olyanok, akik ha más felől fúj a szél, inkább hátat fordítanak, de semmi esetre sem mennek széllel szemben, hiszen az fárasztó, és különösen veszélyes, ha felerősödik.

Nem mellesleg Sneider, a bukott volt jobbikos szándékát még nem ismerjük, csak sejteni lehet, hogy nem egy jelölt fog a Fidesszel szemben elindulni.

Így a Heves 3.sz választókerületben viharos szelekre kell számítani.

Ezért sem mindegy, hogy ki lesz a valódi kihívója a Fidesz jelöltjének.

Állnia kell majd a sarat, hiszen látjuk azt a beágyazottságot a Fidesz részéről, ami igen csak nehézzé teszi majd nem csak a választók döntését, hanem az ellenzéki jelölt életét is.

Talán a változást akaróknak mindegy is, hogy ki lesz a kihívó, ők csak annyit szeretnének, hogy a Fidesz korrupt rendszere lebontásra kerüljön.

Viszont ha arra gondolok, hogy az MSZP vezetése gyakorlatilag elüldözte azokat az embereket akik aktívan részt vettek a helyi politizálásban, hogy a többi ellenzéki párt sem igazán mutatja magát, bizony azt is lehetne mondani, hogy a helyzet jelenleg kilátástalan.

Akik még aktívan politizálnak, vagy szeretnének politizálni, bátran ki kellene állniuk, felvállalva azt a közösséget, amiért dolgozik. A mai napig ilyet nem láttunk, hiszen a két jelölt aláírásgyűjtésekor nem láttunk mást, csak az MSZP és Momentum két jelöltjét és pár aktivistát.

A helyi Dk, Jobbik, Momentum emberei láthatatlanok maradtak, és jó szokásukhoz híven majd előugranak, amikor a terített asztalhoz kell majd odaülni.

Azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek akkor üres tányért kell majd adni.